A busz befut Mohácsra, ahol az egyik legjobb barátnőmmel és az ő pasijával - aki busó - találkozom. Bemutatkozunk a sráccal, mi most találkozunk először és ő rögtön házi mézes pálinkával kínál, jól indul a hétvége! A vásári forgatagban a gyrosos előtt fogok kezet a csapattal, akikkel a hétvégét együtt töltjük, a barátnőm egyetemi csoporttársai. Mindenki ebédel, én veszek egy fahéjas kürtöskalácsot, már ettem a buszon - az utazásokat valamivel el kell ütni. :) Kisétálunk a Dunapartra és beszélgetünk. Süt a nap, a barátnőm pasija elmeséli a Busójárás törökkori eredetét, a déli Busóudvarról sajnos lemaradtam a délután kettes érkezéssel. Sebaj, úgyis kissé monoton volt, mesélik.
Délután a maszkkiállítást nézzük meg a Művelődési házban. Pocakos úr üldögél egy mosolygós nénivel a kiállítóteremben, ahogy megérkezünk. "Mi újság, fiatalok?" kérdezi Géza bácsi, ahogy belépünk, a kezeit kérdőn felemelve, ahogy felemelkedik a székről. "Mesélne nekünk pár szót a maszkokról?" - kérdi a barátnőm pasija. A bácsi mesélni kezd. Nem is akárhogyan. Csúnya szavak is hagyják el a száját és nem szomjas. A beszólásaitól nálam elszakad a cérna, elfordulva próbálok minél halkabban nevetni. "Fiatalok, meghívom magukat inkább egy italra! Mit meséljek, nem tudok én erről semmit sem. Szóval a maszkok fűzfából készülnek, ami egy viszonylag puha fa, és birkavérrel kenték be őket. Ma már ezt nem engedélyezik az állatvédők." Kisebb fekete maszkokat látunk. "Hát ezek meg mik, a gyerekkori fotóim?" Miközben alig bírom visszatartani a röhögést, Géza bácsi néha szóvá teszi, hogy na de min nevetek. "Amikor a Louvre-ban jártam és Calvados-szal kínáltak..." Na ekkor nekem sem kell több, "Hát amikor én a Louvre-ban jártam, engem ugyan nem kínáltak Calvados-szal" - mondom az öregnek. Mosolyog, aztán rövid mondatokban franciául társalgunk. Amikor magyaráz valamit magyarul a Busójárásról és franciául megkérdezi, hogy így van-e, hevesen Oui-zok és Je comprends-ozok. Az öreg nem viccel, percek múlva az igazgatói irodában üldögélünk és a műanyag poharakat számolom, mindenkinek jusson. Vörösborral kínál minket és mesél. Meghív minket Herczku Ágnes népdalénekes estjére, és azt mondja, a bal 1-es ruhatárban lesz, ott be tudunk majd surranni. Vannak pillanatok, amikor el sem hiszem, hogy ez történik velünk. Az öltönye belső zsebéből jegyeket vesz elő, és megállapítja, hogy az 1500 Ft-os belépő szorozva a nyolccal ahányan vagyunk... költsük el inkább a vásárban ezt a pénzt. Lesétálunk az aulába, mindenki mosdóba rohan, utolsóként jövök ki. Géza bácsi kezében boros bögre, Busójárásos fehér égetett bögre, az, amit már a vásárban kinéztem, ahogy mások kezében láttam benne a gőzölgő forralt borral, de amit nem vettem volna magamtól, nehogy összetörjön a hazaúton. Nyújtja felém, "C'est cadeau", azaz ajándék, mondja. "C'est trés jolie.", azaz nagyon szép, dicsérjük sztereóban a csodabögrét. "Mercí beaucoup" - köszönöm meg és lelépünk. A koncertig hátralévő egy órában sétálunk egyet, hallgatjuk a színpadi koncertet, aztán időben érkezünk vissza a Művházba. Csoportosulunk a bal egyes ruhatár közelében, a barátnőm pasija odasétál a ruhatárhoz és Géza bácsi odajön hozzánk. Pókerarccal eldarálja, hogy a ruhatár mellett osonjunk be, a folyosón át a ruhatár mögött az ajtón be és üljünk le. Mintha azt mesélné, milyen izgatott, mindjárt kezdődik egy tök jó koncert. Minden feltűnés nélkül végrehajtjuk a feladatot - majdnem, mert kishíján balra fordulunk és ahogy Géza bácsira nézek, hevesen mutogat, hogy ne arra hülyék, szembe - besurranunk a faajtón és lehuppanunk az utolsó sorba a hangosítók mellé. Huh, hát már csalni sem bírunk normálisan? De sikerült! A felszállott a páva című tehetségkutatóban az elődöntőig jutó 3 kisgyerek énekét hallgatjuk, cseng a hangjuk és csillog a szemük. Csak ülök, bámulok és elveszek a pillanatban. Herczku Ágnesék koncertje is lenyűgöz, a zeneszámok is és a közöttük elhangzó mesés felvezetések is. Például amikor egyszer anya helyett a lány igyekszik a kútra vízért. A szokás szerint az édesanyák járnak ugyanis vízért, és választanak a lányaik mellé legényt, ezúttal azonban a lánnyal madarat lehetne fogatni, úgy örül, hogy ő találkozhat majd a legényekkel. Régebbi kávéház, mondja Herczku Ágnes. Csodásak a dalok, a fények és a hangulat. Sosem hallottam őt énekelni korábban, a csapatból azonban páran ismerték. Este táncházba igyekszünk, és 10-ig ropjuk a körtáncot a hatalmas tömegben. Rendesen kifáradunk, de itt is remek a zene és a társaság. A táncházból a barátnőm pasijáékhoz megyünk, mert még táncház előtt voltak olyan kedvesek a szülei, hogy a nagy táskámat letették náluk, ne kelljen cipelnem. Babgulyással kínálnak minket, nem ellenkezünk. Az érkezésemkor is kóstolt mézes pálinkával koccintunk és körbeüljük az asztalt. A srác tesójával és az ő pasijával is együtt vacsizunk, a srác apukája bort tölt még nekünk. Egy pillanatra azt hiszem, egy nagy pohár pálinkát kapok, de aztán tudtomra adják, hogy nyugi, bor. Nyelvtanulásról beszélgetünk, Rákóczi túróst és rádió szeletet is nyammogunk. Rádió szelet, mert a rádióban hallotta a nagymamájuk a receptjét. Éjfél körül a szállásra indulunk, ahol még órákig beszélgetünk, pálinkázunk, röhögünk az elmesélt sztorikon és egy kör Jagerrel zárjuk az estét.
Reggel ehhez képest viszonylag frissen kelek fél9-kor. Fogmosás, öltözés, ki az udvarra, 9-kor kicsekkolás. "A cuccaikat ide tegyék le - mutat a teraszon álló asztal jobb oldalára a vendéglátó bácsi, - oda majd az érkezők pakolnak, amíg mi kitakarítunk fenn - mutat az asztal bal oldalára, és majd nyugodtan jöjjenek értük vissza bármikor." "Forgalmas hétvége ez a Busójárásos, év közben kevesebben vannak?" - kérdezem. Az öreg mesélni kezd, nem unatkozom, amíg a maradék kürtöskalácsot megreggelizem. 30-35 éve fogadják a vendégeket, jó kiegészítés a nyolcvanezres nyugdíj mellé. Történeteket hallunk arról az időről is, amikor Szerbiában polgárháború dúlt a kilencvenes években, a lábán a lőtt sebeket mutató katonáról mesél az öreg.
Süt a nap, így sétálunk a Lipóti pékségig reggeliért. Kakaóscsigázom, iszunk egy kávét is, jól esik. Belevetjük magunkat picit a vásári forgatagba, hűtőmágneseket veszek ajándékba. Utazásokról beszélgetünk, arról, hogy milyen jó lenne eljutni Szlovéniába vagy például az Oktoberfestre. Néptáncelőadást nézünk a Művházban, aztán kimegyünk a Dunapartra, de a busók csónakos átkelése tőlünk nagyon messze zajlik, nem sokat látunk belőle. A Mohács-Újmohács kompot annál többször látjuk viszont hétvégén közlekedni! Legalább 2 perc az utazási ideje szerintem, de lehet, hogy 3 is van az. :) A kis négyes fogattal úgy döntünk, megebédelünk és beállunk a Szarvasburgeres faházhoz, először eszem szarvast életemben, isteni finom. A többiek azt mesélik, már rénszarvas pörköltet is ettek Erasmuson, Finnországon. Váó! :O A főtérhez sétálunk, közben a barátnőmet hívom és kiderül, hogy ő is néptáncos ruhába öltözve fel fog vonulni a pasijával. A csoportok egymást követik, ki Trabanttal, ki szekéren, ki gyalog érkezik - minden csoport nevét be is mondják. Az egész kavalkád egy jókedvű menet, a busók be-behúznak egy-egy lányt a tömegből és pajzán mozdulatokat imitálva addig ugrálnak körülötte, amíg tutira el nem pirul. Tök jó, hogy a második sorban állunk! :D Egy lánynak a hajgumiját tépi ki a hajából váratlanul egy busó. Néha megpillantunk az álarcok mögött egy-egy arcot is, főleg amikor a lányok borral kínálják a busókat és azok kortyolnak egyet a nagy melegben. Már azt hiszem, nem fogjuk látni a barátnőméket, de 5 perccel azelőtt, hogy indulnunk kéne a buszra, végre felbukkannak. Odakiáltok és pózolnak fotóra. A koporsó Dunába eresztése és a máglyaégetés is nagyon látványos lehet, mi azonban ezeket már nem várjuk meg, így is 8 körül érek majd haza és másnap meló. Futunk a buszra és fáradtan, boldogan, nagyon feltöltődve esek haza egy fantasztikus hétvége után.
busó a szombati tömegben
vasárnapi néptáncelőadás
a Mohács-Újmohács kompjárat a Dunaparton
kezdődik a vasárnap délutáni felvonulás
Lesz majd egy rövid videó is a pár másodperces klipekből.
