Kis kiruccanás: Efharisto, Athens!

A görög fővárosba családi nyaralásra utaztunk, összesen kilencen, unokatesóékkal, mamával együtt. Egy péntek délután borading-oltuk a repcsit és érkeztünk a zorba, az ouzo mediterrán földjére. Imádtam rögtön, de mindent imádok, ami utazós, új, ahol kellemesen meleg van és esetleg még az emberek is kedvesek - na ebből Athénra mind jellemző! És ez még akkor is klassz, ha azért van, mert a turizmusra építi a gazdaságát, a kedvesség akkor is jól esik mindenkinek. Szerintem, legalábbis én így működöm. Így esett, hogy a pénteki, Plaka-ban elköltött vacsink során a pincértől megtanultunk görögül koccintani (Yamas) és a menüben desszertnek felajánlott fagyi helyett kérhettünk görögdinnyét. Ha már Görögország, akkor az dukál, nem? Isteni volt! Ja, a pincérünk pedig megtanulta tőlünk, hogy honnan érkeztünk, illetve odabiggyesztettem egy Budapestet. Nem azt akartam kifejezni, hogy fővárosiak vagyunk, hanem ezzel akartam közelebb jutni, mit is takar a Magyarország kifejezés, de ha így is jött le, segáz, Bp-t is egész jól ismeri a kis csapatunk. Görög salit, spanakopitát, azaz spenótos pitét és ugye, görögdinnyét ettem. Imádom a spenótot, ez is jó választás volt. Még az elutazás előtt kértem gyorsan tanácsot egy Lille-ben élő félig görög lánytól Facebookon, akivel egyszer együtt ittunk az észak-francia városka ausztrál bárjában. Jöttek is a görög kifejezések dögivel, alig győztem Google képekkel megnézni, mit takar egy-egy fogás. A spanakopitában biztos voltam és nem is lőttem mellé, jó választás volt!

Ugyanígy az utcai árustól vett perecek is beváltották a feléjük támasztott elvárásokat. Augusztus 20-án ébredtünk először Athénban és természetesen mivel mással kezdtük volna kiruccanásunkat, mint az Akropolisz megmászásával! Irány! Hamar tudatosult bennünk, hogy 9 embernek nem egyszerű egy nyaralás során mindig mindenben egymáshoz alkalmazkodnia, így az út során később többször szétváltunk, ahogy már előre megbeszéltük. Így mindenki azt élvezhette, amit szeretett volna, ki a múzeumokat, ki a tengert, ki a pihenést. Történelmi részletekbe nem megyek bele, mert sajnos a Franciaországból való hazaköltözésem után (és már során is) elég kalandosan alakult minden és sűrűek lettek a hétköznapjaim. Tudom, ez nem mentség, egy idegenvezetői ambíciókkal rendelkező csaj igenis bújja a könyveket és az internetet minden fellelhető tudás után, kiolthatatlan tudásszomjjal. Nos, én ezzel szemben arra mentem, hogy fürödjek a tengerben, élvezzem a napsütést, a kajákat és a késő éjszakába nyúló beszélgetéseket. Nézelődjek, észrevegyem azokat a vicces pillanatokat, ahogy egy ortodox pap pénzt vesz fel egy ATM-ből vagy ahogy a görög emberek olyan hangosan beszélgetnek egymással, mintha legalábbis veszekednének. Amikor elhaladunk egy nagyon menő bár mellett a Plakaban, és a szüleim felhívják a figyelmem, hogy nézzek balra, ahol plafonig érnek a színes italos üvegek a polcokon, akkor kicsúszik a számon egy VÁÓ. Valaki jobbról azt kérdezi, "Klassz, mi?", kacsint és feltartja a kezét, én pedig belecsapok. Aztán bemegy a menő bárba, és folytatja a munkanapját. Nem tudnak sajnos lekötni hosszú oldalnyi értekezések városok történelméről, abszolút élmény alapon utazom, de egyelőre úgy gondolom, később majd, idősebb koromban ráérek olvasni. Akkor is még emlékezni fogok arra, hogy mennyire tudtam csodálni az Akropolisz nagyságát - azt, hogy ember hogy építhet ilyen grandiózus épületeket. És hogy milyen gyönyörűek az oszlopok! Azt egy kicsit sajnálom, hogy a hiányzó elemeket pótolták és ez jócskán látszik és fehérlik, de valójában nagyon mutatós azt a képet kapni, amit az ókorban megépítettek. Az Akropoliszon rengeteg fotó készül, lefotózunk egy kedves idősebb spanyol házaspárt, majd ők is minket.

Talán őrültség, de ahogy már a Futócipős randi Athénban című bejegyzésben elmeséltem, délután a Lycabettus hegyen kötök ki egy angol-görög ismeretlen pasival. Terepjáróval! És lüktet bennem az adrenalin a kisujjamtól a fejem búbjáig. És nyilván erről minden írást eltüntetek a jövőben még azelőtt, hogy a gyermekeim olvasni tudnának. Szigorúan csak ismerős sofőr mellé üljetek! Este 21-ezünk a hostel teraszán, ami a világ legviccesebb játéka és amelyben fény derül rá, miért nem nyert eddig soha egyikünk sem X-Faktort.

Vasárnap részét képezzük annak a heringpartinak, ami a Parlament előtti őrségváltásra kiváncsi. Minden vasárnap, ha jól emlékszem 11-kor, van díszes őrségváltás, erről is látszik egy kicsi a videóban a fehér uniformisos zenészekkel. Később megnézzük az ókori agorát, borzasztóan meleg van, olvadunk mint a vaj, és szomjazunk folyton. A vacsink pár eurós hamburger, és nagyon fini. És szereztünk barackot is a Monastiraki piacon, meg sárgadinnyét cigányoktól az ókori agora melletti bolhapiacon.

Hétfőn meglessük a Kapnikarea templomot, és még mindig nem térek napirendre afelett, hogy az ortodox templomaikban a görögök megcsókolják a szentképeket. Ezt már 10 éve sem értettem, de jó, ez egy ilyen görög szokás. A nap hátralévő részét a tengerparton töltjük, ahol madarat lehetne velem fogatni. Az Égei-tenger ugyan nem csillog úgy, mint Barcelonánál a Földközi társa, de hullámzik, kellemesen meleg és végtére mégiscsak tenger. Alig győzök úszni, teniszlabdával dobálózni és kiélvezni minden percét a sós víz közelségének. Anyuval el is határozzuk, hogy másnap is fürdünk a tengerben, mert utána már indulunk haza.

Kedden a Panathenaiko stadion és a Lükeion (líceum) a program, délután pedig beváltjuk az ígéretünket és elvillamosozunk a tengerpartra. Tovább utazunk néhány megállóval mint előző nap, bár kissé elbizonytalanodunk, hogy valóban létezik-e másik strand, mert az előző nap meglátogatott strand mellett elszáguldva elég sok épület következik, de a térképünkön vannak még kis napernyő ábrák a megállók nevei mellett. És a térkép nem egy ókori darab! Egy kisebb strandon kötünk ki, ahová a beszélgetéseikből ítélve többnyire helyiek járnak. Anyuval felváltva áztatjuk magunkat, úszunk, napozunk, fánkot veszünk az árustól.

Szerda az utolsó napunk, visszatérünk a National Garden-be megkukkantani a papagájokat újra, majd rohanás az Acropolys Múzeumba, dehát azt nem lehet kihagyni! És tényleg hatalmas és tényleg gyönyörű, nagyon leköt a kisfilm, ami elmeséli az Akropolisz történetét. És lenyűgöz az, hogy maga az épület is az Akropoliszt formázza. A Plakaban ebédelünk újra, ugyanott ahol az első vacsoránkat elköltöttük és most mussaka-t eszem. Ez is jó! A Byzantino éttermet csak ajánlani tudom midenkinek! Este repülünk haza és élményekkel teli merülünk álomba.