Csak egy péntek délelőtt

Felkelni reggel és örülni a jóidőnek. Nem bosszankodni azon, hogy 7.15-re a konyhában kell lenni, csak menni és végigvinni a reggeli rutint, de ezúttal lassabban, gyomorgörcs nélkül, nyugisabbra véve a figurát. A megüresedett házban eltakarítani a reggeli pusztítás maradványait, felosonni a zugomba, ablakot nyitni, zenét bekapcsolni, fordításnak nekiállni. Kis pihi után bringára szállni, majdnem elüttetni magam egy autóval (és később még eggyel), majd betekerni a városba, nasit venni és törökülésbe vágni magam egy padon a főtéren. Csokis tejet inni, bociszeletet enni, terveket felfirkantani, a fordításon javítgatni. Észrevenni, hogy a tér közben megtelt emberekkel és segíteni mind a két idős hölgynek és egy úrnak, akik megszólítanak. Az úr először elfordul, amint közlöm, hogy nem beszélem a nyelvet, de végül utánakiabálok, mert az Albert Heijn szót megértem és elmagyarázom neki angolul, merre van az említett szupermarket és ő megköszöni. Ülök tovább, figyelem, ahogy jó irányba megy, firkálgatok, cikket olvasok a Nők Lapjából az életen át tartó tanulásról és kieresztek minden mérget, amit egy eszeveszett hét okozott. Ezt megérdemeltem!