- Bélyeget hozzá?
- Igen, kérek.
- Melyik országba küldöd?
- Magyarországra.
- Öööömm... az Európában van? Néha összezavarodom.
- (meglepett kacaj) Aha.
A párbeszéd után jól leszőkéztem magamban a csajt, aki szerintem fiatalabb volt nálam, de legalábbis idősebb biztosan nem. Oké, tudom, én is szőke vagyok, én is tudok szőkéket mondani, de ez vitte a pálmát.
Na hát halihó, élek, íme egy kis életjel! A hetem elég kaotikus volt, ezért nem született bejegyzés. Kaptam olyan visszajelzést a blogra, hogy milyen sokat szórakozom, hát a héten ötből három teljes napot gyerekeztem, és most örömtáncot tudnék járni, hogy üres a ház. Fárasztó ám! Pluszban még beteg is vagyok kábé egy hete, a takonykór szerdán tetőzött, mára pedig kis kések szúrkálják a vattaszáraz torkomat. Oké, bocsi, nem kell elképzelni! Csütörtökre viszont már besokalltam a négy fal között töltött napokból, úgyhogy amint ágyba kerültek a gyerekek, robogtam ki esti városnézésre. Ervin csatlakozott, bringáztunk három órát a hidegben, ami a torkomnak nem tett jót, de a lelki világomnak annál inkább. Eltévedtünk, énekeltünk, trágár szavakat tanítottunk egymásnak, hülyültünk.
a Hendrik Jan van Heekplein-on :D
szórakozás a fotógéppel
sör az Oude Markt-on
ez itt egy én :)
és a leendő nyelvsulink
És még ezek után tévedtünk el, valahol a város északi részén jártunk, de végül mindketten épségben - és halálra fagyva - hazaértünk.
Pénteken a reggeli rutin után Deldenbe vonatoztam megint, a vonat pedig ezúttal is - természetesen - később indult, mint a neten kiírt időpont. Lassan már ehhez is hozzászokom: Deldenbe nem érek oda időben. Susana várt rám az állomáson, majd bemuatott egy kolumbiai és egy francia lányzónak, jól elbeszélgettük a délelőttöt, megvitattuk az Au-pairkedés előnyeit, hátrányait, terveket, utazásokat, stb. Teáztunk, sütiztünk, mi kell még? Délután aztán megint gyerekezés, este pedig már alig láttam a fáradtságtól, hamar ágyba zuhantam.
Ma itthon hesszelek, mint említettem, üres a ház (ja, én benne vagyok :D). Nemsokára elmegyek valami ehető kajáért, mert két hete szendvicseken élek... sajtos, lekváros, nutellás kenyéren. Szóval az egyik dolog, ami piszkosul hiányzik otthonról, azok a jó kis hétvégi családi ebédek, és ha még egyet lehet választani, az a vezetés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése